Szeretkezni nem csak akkor kezd el az ember, amikor kedve van hozzá, csak kezd el, megjön az a kedv közben is. - életem addigi legmélyebb pontján, mikor arra panaszkodtam a barátomnak, hogy már a csajomhoz sincs kedvem (a depressziónak azon a fokán a panaszkodás kifejezetten eredmény volt), akkor tudta ezt mondani, még a konkrét helyre is emlékszem, sokat segített. Telt-múlt az idő, és egyszercsak már ő panaszkodott, én pedig a mániás szakaszban lévők végtelen segítőkészségével citáltam elő a saját mondatát. De jó, Krisztián, ezt jegyezd meg. - Már megjegyeztem, te mondtad. - Én? Mikor?

Szóljon a zene, ébredés után zuhanyozzak, mint akinek dolga van, ne szétfolyjak a kádban, eleve: ébredjek fel. Menjek emberek közé, basszunk minden nap. Csináljak valamit, ne csak fantáziáljak, a sorozatokkal csínján, hát még a játékokkal. Ezek a szabályok. Ezzel próbálom elnyújtani a mániás és lerövidíteni a depresszív szakaszt. Hogy történhet meg, hogy mégis el tudok feledkezni róluk? Mért akarok elbújni magam elől? Mért menekülök fantáziálásba ahelyett, hogy fanatizálnám magam, mint most? Fasz se tudja. De tudok beszélni arról, hogy hogyan. A birtok részletes terve, ami életmód is egyben, időbeosztás, a dinasztia-alapító dédunokái körében (hát a köztes idő, az utat átaludtam vajon?), fasor, lugas, nyulak, lovak, saját bor - de akkor mikor írok? Vagy a kamaszkor mindent-akarása, amikor a festőségemet effektíve úgy képzeltem el, hogy majd kitalálom és lediktálom valakinek, akinek van kézügyessége. Mintha ilyen naív viszonyban volna gondolat és anyag. Rendezni, fotózni, írni mindenki tud. Plusz ugye az összes tudomány. Kűzdősportok, nyelvek, hangszerek. - De akkor mikor baszok? Mintha ilyen naív viszonyban volna teljesítmény és jutalom (pina). Ki lehetne találni anélkül, hogy megcsinálnád. Székből megérteni a táncot. A tegnapot nem megírni. Nem költőnek, de mindennek jönni - így bújsz el legkönnyebben a sorsod elől a Sirályban. Kérek egy vicét, a tegnapit meg majd holnap behozom.

De ha csak magad elől bújkálsz, az még a jobbik eset. Lost-nézés közben az ember nem termel pénzt. Ellenben annál többet fogyaszt. Ha nem is annyit, mintha bulizna, nyaralna, de biztos többet, mint dobozolás közben. Pia, fű. Számlák, hitelezők. Nem csak hogy fél éve nem bontottam ki levelet, de még a postaládából sem veszem ki őket. Igyekszem a lakatlan lakás látszatát kelteni. Ha már lakhatatlan. Tudjátok, nincs gáz, wc vödörrel, villanyrezsó a hideg nagyszobában, vakolatlan falak, elfogyott az a kevéske pénz felújítás közben. A kisszobát fűtöm villannyal, mióta nincs net, már ablaka sincs, szellőztetni azelőtt se gyakran, se elhagyni az ágyat. Ha bejutna egy villanyóra leolvasó, lenne probléma. (A gázóraleolvasók már bejutottak csellel, eredményesen.) Fizetek egy párezres átalányt és soha nem vagyok otthon. (Tájékoztatjuk, hogy beszélgetésünket rögzítjük. Én most épp feljelentem magam?) Első védelmi vonal: bepillanthatsz az udvari ablakon. Sitteszsákok, létra, munkálatok látszata, és soha nincs ott senki. Itt ember nem élhet. Illetve így. Hajléktalan tanya. Leszegett fejjel osonok el a lakók mellett, de mindig udvariasan köszönök. Néha látok valakit felmosni, nem tudom, nekem is kéne? Közös költséget majd akkortól, ha láthatóan is odaköltözöm. Ez az átmenetiség immáron több éves véres valóság.

Egyszer elfelejtettem bezárni az ajtót, épp zuhanyoztam (még volt melegvíz), mikor hallom, hogy hahó. Jó napot kívánok. (Hazudta a vízóra-leolvasó.) Visszük a színes tévét. Na bazmeg. Ugrottam ki a fürdőszobaajtón egyszál faszban. De csak viccelődött. Későn vette észre, hogy ez itt az akasztott ember háza. Csak nyugalom. A bezárt rács vonzza a betörőket, ahogy a törvény törvényszerű hézagai a sok ügyeskedő gecit. Egyszer, még egy másik lakásban, betörtem az ajtót, és pár hétig úgy maradt. Arra ébredek, hogy egy néni áll a szobában: hívtam a rendőröket. A mozdulatot, ahogy magam elé kaptam a kezem, követte megbabonázva, el akartam takarni a pöcsöm, abból vette észre, hogy meztelen vagyok. Azt hitte, betörők. Nem kell láthatatlannak lenni, ha nem lehet - elbújhatsz a harsányság mögé. Akkora balhét kell rendezni a sorozáson, hogy a pszichológus tuti megadja az e-kategóriát: álljon meg! - majd ha lelövet! Forgattak rólam egyszer egy portét, a stábot, mint véres kardot, hordoztam körbe a házban. Milyen szerencse, hogy ezért a szövegért sem kapok pénzt. Ezt már neked mondom, kedves hitelezőm, aki olvasol. Hadd ne kelljen eltitkolnom, ha van valamennyi a zsebemben. Hidd el, nincs annyi, hogy megadjam. De nem felejtem el. És nem kérek újra, megvan mindenem. Nem hiányzik semmi. Max a szex.